Másnap reggel már az őrület határán voltam.
- Ez a ruha túlságosan slampos... ez meg túl elegáns. Ez kivágott, de még mennyire...- nyögtem, és a hátam mögé néztem, az egyre magasodó ruhahalomra, ami nem felelt meg az elvárásaimnak. Tehetetlenül lerogytam az ágyamra. Nem hittem el, hogy ez tényleg én vagyok. Mit érdekel engem, hogy milyen ruhába megyek találkozni ezzel a fiúval? A mi kapcsolatunk teljesen csak a munkán alapszik, és elég egyértelműen leszögezte, hogy ez nem randi... Amúgy sem randiznék velem, még jó, hogy nem!
Éppen ezért nem értettem, hogy most miért is lovaltam bele magam ennyire, a "mit vegyek fel, ami Ricky-nek tetszeni fog" dologba. Ez a fiú csak a bajt hozza rám. Végső elkeseredésemben magamra kaptam a kedvenc barackszínű lenge nyári ruhámat, hozzá illő lapos sarkú cipőt, hajam tetejét csattal felfogtam, hogy ne lógjon a szemembe, a többit szabadon hagytam. Belenéztem utoljára a tükörbe, és bár nem voltam közel sem tökéletes ebben a szerelésben, mégiscsak így indultam el.
10 perc volt gyalog a kávézóig, amit nyugodt tempóban tettem meg, nem akartam megizzadni, hogy még büdös is legyek. Így viszont...
- Késtél. Öt percet- jegyezte meg Ricky, aki lazán a kávézó falának dőlt. Azonban mosolyán láttam, hogy nem igazán haragszik ezért. Egyszerű farmerben, és egy pólóban volt, ami legalább annyira jól állt neki, mint a kávézóban viselt egyenruhája, inggel. Vagyis, Yoora, vedd elő a szemedet, nincs ebben a fiúban semmi különleges, csak épp annyi, hogy valamiért még nem zúgott beléd!
- Az én telefonomon csak négyet- mutattam fel a készüléket.
- Az enyém szerint néztük- szélesedett el még jobban a mosolya- Amúgy megérte várni. Csinos vagy!- folytatta, amitől éreztem, hogy a fejem azonnal, és persze, természetesen indokolatlanul vörös lesz. Hogy leplezzem, lehajtottam a fejemet, és a hajamat kezdtem birizgálni. De csak azt értem el, hogy felnevetett, elém lépett, és az ujjával megemelte az államat, így kénytelen voltam a szemébe nézni. Úgy tűnt, nagyon jól szórakozik.
- A fiúk felétek nem szoktak ilyeneket mondani? Vagy mitől jöttél ennyire zavarba, Hercegnő?
Erre valamelyest észbe kaptam, és elhessegettem a kezét.
- Fenét jöttem zavarba tőled...- motyogtam.
- Helyes! Akkor még beköszönünk Hyori-nak, és a hétvégenként dolgozó Soo Hyun-nak, aztán mehetünk is.
Beléptünk a kávézóba, ahol volt épp pár vendég. Soo Hyun egy átlagos srác volt, aranyos arccal, jöttünkre felnézett.
- Ricky, a barátnőd?- kérdezte a mellettem álló fiút.
- Nem, az új alkalmazott. Ti pont sosem fogtok együtt dolgozni, de azért jó, ha ismeritek egymást. Soo Hyun, ő Kwon Yoora!- mondta a a fiú.
- Szia!- intettem neki mosolyogva- Hyori?
A lány épp akkor sietett ki a raktárból, és nagyra nyílt a szeme, mikor meglátott minket.
- Hát ti? Visszahúz a melóhely szabadnapon is?
- Ugyan!- legyintett nevetve a fiú- Csak megyünk valahová, és beköszöntünk!
- Együtt? Randiztok?- csillant fel a szeme és cikázott közöttünk. Csak felsóhajtottam.
- Persze, azonnal össze is házasodunk...- morogtam, mire Ricky rosszallóan nézett rám.
- Nem, munkaügyben megyünk- hárította el ő is.
- Pedig jól néznétek ki együtt- vont vállat Hyori vigyorogva, mire már kezdtem zavarba jönni.
- Nem megyünk?- szűrtem a fogaim között a mellettem álló fiúnak, aki csak jól szórakozott rajtam, de bólintott.
- Jó munkát mára!- kiáltotta vissza a másik kettőnek, majd megindult az ajtó felé, én meg követtem.
- Most már elmondod, hogy hova megyünk?- kérdeztem, mikor megindult az utcán.
- Meglátod!- válaszolt és kicsit lassított, hogy beérhessem.
- Messze van?- kérdeztem egy perc után.
- Metróznunk kell és egy kicsit gyalogolni- vonta meg a vállát, nem nézve rám.
- Miért nem fogunk taxit?- értetlenkedtem.
- Mert nem szennyezzük a környezetet- mosolygott rám.
- A sok gyaloglástól fájhat a lábam!- makacskodtam tovább, mire megtorpant, és felém fordult.
- Ha majd leszakad a lábad, viszlek a hátamon! Amúgy nem azt mondtad, hogy nem leszel idegesítő?
- Már bánod, hogy magaddal hoztál?- vigyorogtam rá, élvezve, hogy ki tudom hozni a sodrából. Hogy legalább valamilyen reakciót kiváltok belőle.
- Közel vagyok hozzá!- csóválta a fejét, majd ismét elindult, én meg mentem utána, még mindig vigyorogva, mint a tejbetök.
*
- Nyugi, már csak be kell kanyarodnunk abba az utcába!- mondta egy fél óra után, mikor átmetróztuk az egész várost.
- De ezt mondtad 5 perce is- motyogtam. Már tényleg nem tudtam hová megyünk.
Két perc múlva azonban megállt egy épület előtt.
- Itt is vagyunk!
Felpillantottam az impozáns épületre. Még sosem jártam itt előtte.
- Mi ez?
Erre csak felsóhajtott.
- Nyisd ki a szemedet!- majd felmutatott egy nagy plakátra, ami az ajtó felett díszelgett, rajta a felirat: 24. Nemzetközi Kávéfesztivál.
- Kávéfesztivál? Ilyen is van?- nevettem fel.
- Már hogy ne lenne. Elég nívós rendezvény, csak a meghívottak mehetnek el. Idén az első, hogy kaptunk mi is, de a főnöknő elfoglalt volt, így ő nem tudott eljönni. Ezért nekem adta a két jegyet- indult meg a bejárat felé, és a biztonsági őrnek átadva a jegyeket, be is léptünk.
- És akkor miért engem hoztál el?- csodálkoztam.
- Nem is tudom. Más nem ért rá, te pedig szeretethiányos vagy- vigyorgott- Meg még szakmába is vág.
- Szeretethiányos, mi?- nevettem- És majd te jól megszeretgetsz?
Erre megtorpant, és rám nézett. Furcsa mód, kicsit vörös volt a feje, mintha zavarba lenne.
- Nincs tervben, de ügyes lány vagy, találsz magadnak valakit!
- Nem csoda, hogy nincs barátnőd- morogtam.
- Honnan tudod, hogy van e vagy nincs?- vonta fel a szemöldökét.
- Ha lenne, nem engem "pesztrálnál"- vigyorogtam rá. De egy percig tényleg elgondolkoztam, hogy mi van, ha tényleg van barátnője
- Fárasztó vagy, na gyere!- intett, majd egy ajtón keresztül beléptünk egy hatalmas térbe. Szó szerint leesett az állam. Bent egy csomó kis stand volt felállítva, és egy csomó ember járkált körülöttük, látszólag sok volt a külföldi is. A levegőben a kávé semmivel nem összetéveszthető illata terjengett.
- Ez nem semmi- motyogtam. Lenyűgözött, hogy tényleg ilyen nagyszabású a dolog.
- Mondtam én! Na gyere, nézzünk körbe.
*
A következő három óra azzal telt, hogy körbejártunk minden egyes standot, megnéztük a különleges kávékat, a kávé elkészítéséhez legjobb gépeket, a kávéba való rajzolás legjobbjai is jelen voltak. De a legérdekesebb számomra mégis Ricky volt. Az arca, ami teljesen átszellemülten nézte a dolgokat, és a hangneme is teljesen megváltozott még velem szemben is.
Mondta, hogy kóstoljam meg a kávésoknál kitett mintákat, mondjak róluk véleményt. Így egy csomót kávét, kávés csokit, egy kis kávés sütit termeltem be aznap.
Végül délután sikerült újra leülni, és kezemben (ki gondolta volna) egy kávéscsészével, mellettem egy szintén kicsit kifáradt fiúval, végre szusszanhattam az egyik kihelyezett kávézónál.
- Ennyi kávé után két hétig nem alszok- kuncogtam.
- Ki mondta, hogy ennyit igyál- bökött vállon Ricky.
- Mert úgy tűnik, hogy nem iszol kávét, így valakinek csekkolnia kellett őket, nem igaz?- mondtam. Mert feltűnt, hogy a srác valóban odavan a kávés dolgokért. De semmilyen kávét nem ivott mégsem egész nap.
- Én érzem az illatukról, hogy jók e- mondta.
- Kóstolás nélkül?- csodálkoztam.
- Nem szeretem annyira a kávét, meg aztán nincs szükségem rá, így is sokat pörgök- nevetett.
- Akkor miért dolgozol egy ilyen helyen?- dőltem előre, az asztalra könyökölve- Úgy jött le, hogy imádod a munkádat.
- Igen, tényleg szeretem. De nem a kávé miatt. Az emberek miatt. A kávézási szokások sok mindent elárulnak az emberekről, higgy nekem.
- Mit árulnak el?- furcsálltam.
- Nehéz elmagyarázni...- mondta, majd rámutatott egy nőre- Ő például azért issza a kávét, mert siet, valószínűleg este lesz műszakja, de ide mindenképpen jönni akart. Azok az öltönyösök ott, azért isszák a kávét, mert úgy stílusosabb megbeszélést tartani. Valószínűleg a fele ott fog maradni. Meg is feledkeznek róla. Az a férfi ott a kávé ízéért issza, és nem a hatásáért. Valószínűleg túl sokat is iszik, látszik is rajta, hogy nem kéne....
- Jó, elég... ezt te honnan látod?
Igen, én nem láttam semmi különöset se a nőn, se az öltönyösökön, se azon a fickón. Mind egyformán, nyugodtan ült a helyén.
- Ismerem már eléggé a jeleket- vigyorgott, felvonva a szemöldökét.
- Akkor én miért iszom a kávét?- tettem keresztbe a kezem kihívóan.
- Hmm... eddig még nem láttalak kávézni. Valószínűleg te sem szoktál. De ma ittál. Hogy miért? Mert a kedvembe akartál járni!- vigyorgott.
- Persze, azért iszom, hogy boldoggá tegyelek!- fintorogtam, majd a vállára csaptam.
- Ha boldoggá tudnál tenni, már elvettelek volna feleségül- vágott vissza.
- Ki mondta, hogy igent mondanék?
- Igaz is, rád egy szőke herceg vár valahol... - kacsintott rám- Nem vagy éhes?- váltott témát.
- Nem...- de korgó hasam ellenem beszélt.
- Rendben, a kávézó közelében van egy BBQ hely, menjünk oda- rángatott fel finoman, majd kimentünk az épületből. Annyira már nem is bántam, hogy újra friss levegőn lehetünk, mert már kezdett megfájdulni a fejem a sok kávétól, és a tömény illattól.
Az ott látott kávékról beszélgettünk visszafelé a metrón, és az út most sokkal rövidebbnek tűnt.
Az ott látott kávékról beszélgettünk visszafelé a metrón, és az út most sokkal rövidebbnek tűnt.
- Köszi, Ricky, hogy elhívtál!- motyogtam, miközben leültünk az étteremben.
- Ugyan már. Örülök, hogy nem kellett egyedül jönnöm. Jobb voltál, mint a semmi- nevetett, majd leadta a rendelést.
- Bájos stílusodat csak felém nem villogtatod- csóváltam a fejem- Tettem valamit ellened?
- Hasonlítasz valakire- dőlt hátra, és rám nézett.
- Valakire?- csodálkoztam.
- Valakire, aki már nincs köztünk...
- Oh- meglepődtem- Sajnálom... valaki, aki fontos volt neked.... meghalt?
- Jaj, szó sincs róla, hogy meghalt volna, vagy ilyesmi- nevetett fel- Csupán már nem olyan, mint volt!
- Értem- könnyebbültem meg. Nem szerettem, ha az emberek életében valami melodráma volt- Ex barátnő?
- Sok a személyes kérdés. Ennyire azért még nem vagyunk közel egymáshoz!- nézett el másfelé, mire lebiggyesztettem az ajkamat- Talán te is olyanná válsz majd egyszer, mint ő- motyogta, majd mosolyát visszavarázsolva felém fordult.
- Iszunk soju-t?
Én meg, mivel jobb ötletem nem volt, rábólintottam.
*
Végül fene tudja, hogy lett hirtelen este 10 óra, de arra eszméltem, hogy anya hívott, hol a fenébe is vagyok.
Igazából zavarba ejtő volt az, hogy mennyire belefeledkeztem a fiúba, és a vele való társalgásba. Végül megittunk bizonyos mennyiségű soju-t is, de annyit nem, hogy megárthasson. Mármint én magam csak kicsit szédelegtem az elején, de mivel ettem rá, ezért sokkal jobban lettem. És Ricky-n sem látszott semmi jele annak, hogy nem lenne magánál.
- Mennem kell!- álltam fel, mire követte a példámat.
- Hazakísérlek!- ajánlotta fel.
- Nem szükséges!- hárítottam el- A munka után is hazataláltam egyedül.
- Csak fogd be, és menjünk!- csóválta a fejét vigyorogva, és kiléptünk az éjszakába.
Némán mentünk hazafelé, kicsit befagytak a témák. Pedig ma valóban nagyon jól éreztem magam vele. És valahogy... jó tudom, hülyeség, elvégre miért imponál valakinek az, ha valaki nem érdeklődik iránta, de ezért talán még jobban tetszett. Attól féltem, ha nem vigyázok, akaratlanul is beleesek ebbe a srácba, holott nagyon nem kéne. Barátnak még szuper, de... aissh, Yoora, ne veszítsd el a fejedet!
- Itt is vagyunk- álltam meg a kapunk előtt.
- Szóval ez a hercegnő palotája!- nézett fel a házamra.
- Azért nem ilyen drasztikus a helyzet- nevettem zavartan.
- Jól éreztem magam ma- mondta hirtelen.
- Én is- mosolyogtam rá.
- Azt hiszem te vagy életem kudarca. Az első ember, akit egy kicsit félreismertem- biccentette félre a fejét.
- Kicsit?- kérdeztem vissza.
- Na jó, nem vagy olyan vészes, Hercegnő!
- Te sem vagy olyan borzalmas, oppa!- csúszott ki a számon, mielőtt végiggondoltam volna.
- Mit mondtál?- vigyorgott rám.
- Semmit- makogtam, és elfordultam, hogy bemeneküljek a házba, mire visszahúzott és karjait körém fonta, hogy ne meneküljek.
- Naa, hadd halljam még egyszer! Minek neveztél?- nevetett a fülembe, és elkezdte csikizni az oldalamat.
- Félrehallottad- nevettem, és tehetetlenül vergődtem a karjaiba, majd annyira szenvedtem, hogy kivisítottam:- Oppa!
- Látod, nem volt olyan vészes!- állt le, és szembefordított magával. Meglepődtem, hogy hirtelen szembetaláltam magam a kipirult arcával. Ezért belém rekedt a szó, lenyűgözve néztem a fiút, majd lassan az ajkára tévedt a tekintetem, ami relatíve nem is volt annyira messze az enyémtől. És elkapott a vágy, hogy megcsókoljam...
Láttam a szemén, hogy észrevette a változásom, és azt hittem, azonnal el fog tolni magától, de csak meredt rám továbbra is. Libabőrös lettem, és már nem is próbáltam a hűs esti szélre fogni. Megdermedtem, mikor közelebb hajolt... majd még közelebb... Már tényleg nem volt messze... Már lehunytam a szememet, arcomon érezve a leheletét...
Láttam a szemén, hogy észrevette a változásom, és azt hittem, azonnal el fog tolni magától, de csak meredt rám továbbra is. Libabőrös lettem, és már nem is próbáltam a hűs esti szélre fogni. Megdermedtem, mikor közelebb hajolt... majd még közelebb... Már tényleg nem volt messze... Már lehunytam a szememet, arcomon érezve a leheletét...
- Hercegnő, van valami a szempilládon!- mondta végül, nagyon közelről, hogy azonnal kipattantak a szemeim.
- Oh- nyögtem végtelen zavaromba, és tűrtem, hogy leseperjen valamit a szememtől. Hogy lehettem ilyen bolond? Hát persze, hogy esze ágában sem volt megcsókolni, totál beégettem magamat!- haraptam az ajkamba.
- Akkor én megyek, hétfőn találkozunk- szólalt meg, és mintha ő is kicsit zavarba lett volna. Intett egyet, és elindult visszafelé az utcán, de még visszafordult- Ja, és ha lehet, legközelebb is hagyd otthon a koronád, kislány, mert ma élveztem a társaságod!- a sötétben is láttam, hogy elvigyorodott, majd integetett még egy sort, és végül eltűnt a szemem elől. Homlokomat nekitámasztottam a hideg kerítésünknek. Basszus, basszus, basszus... tényleg belezúgtam a kávés fiúba?
/Folyt. köv./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése