/Tudom, valami ritka lusta vagyok... és nagyon össze meg vissza szégyellem magam, amiért majdnem egy hónapba telt, mire megírtam... Ezúttal jobban igyekszem majd, ha meg esetleg mégsem tartanám be az ígéretem, nyugodtan rugdossatok fenékbe, akkor majd összekapom magam :D /
7. rész
Ledöbbent csókomtól, ezt kell, hogy
mondjam. De mindez csak az első másodperc problémája volt. A következő
pillanatban már azt vettem észre, hogy egyik karjával szorosan átöleli a
derekamat, másik kezét tarkómra simítja, és úgy húz magához közelebb, és olyan
szenvedélyesen csókol meg, mint még soha senki… Na nem mintha sok tapasztalatom
lett volna ezen a téren. Ez volt az a pillanat, amikor mindent kizártam a
fejemből. Hogy pontosan mit is kerestünk ott, miért is volt szükséges az
ajkainkat összeérinteni. Semmit nem tudtam, csak azt, hogy nekem szükségem van
erre a férfira… mindenképpen. Hajába túrtam ujjaimmal, majd az izmos hátán
járattam ujjaimat. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Azt akartam, hogy az
enyém legyen. Csak az enyém, és csak én tehessem meg vele ezt. Hogy ezt a
csókot ne kaphassa meg más. Csókunk egyre mélyebb lett, egyre jobban követeltük a másikat, és ki tudja, hova
fajul, ha mellettünk valaki meg nem köszörüli a torkát.
- Khm… Elnézést!
Erre szétrebbentünk a fiúval, és
bár a figyelem elterelés volt a fő célunk, mégsem kellett nagyon leplezni a
meglepődést. Mármint mintha a fiú is egészen máshol járt volna. Talán neki is
tetszett a csókunk annyira, mint nekem?
De mikor a hang forrása felé
néztünk, mindketten ledöbbentünk, és arcunk vörösre gyulladt. Lee Min Sok
csoportvezető állt előttünk. Hát ő nem elment már? Azt hittem…
Mit keres itt?
Ez nagyon égő, hogy így látott, de így legalább nem vagyunk gyanúsak.
- Bang nyomozó és Park Hae Ra!- nézett
ránk atyaian dorgáló szemekkel, míg mi nem tudtunk hová pirulni, és a lábunkat
bámulni. Mint az alsósok, akiket rajta kaptak házi feladat másoláson-
Fiatalság, bolondság, igaz? Maguk ketten…. jól egymásra találtak, igaz? 3 év,
nem olyan sok. Vigyázz Min Soo, apád nem biztos, hogy örülne neki, ha megtudná.
Nem szólok semmit arról, amit láttam, de… ezt legközelebb ne itt intézzétek el,
rendben. Ide elvileg nem jöhettek, így… tartsuk ezt tiszteletben, rendben?
- Rendben!- bólogattam lelkesen.
- Akkor mi… megyünk is! Elnézést!-
majd C.A.P megragadta a kezemet, és már húzott is ki az iratraktárból, én meg
igyekeztem összerakni a darabkáimat. A srác egészen a kocsijáig húzott, és ott
belökött az anyós ülésre. Meglepődtem, kicsit durva mozdulatán, de nem szóltam
egy rossz szót sem. Ahhoz túlságosan zavarban voltam.
Beszállt a vezető ülésbe, és
szerintem a megengedettnél jóval gyorsabban száguldott ki a parkolóból. Látva,
ahogy megfeszül az álla, nem is mertem megszólalni. Még azt sem kérdeztem meg
tőle, hogy… hogy pontosan hova is megyünk. De mikor megállt, a már ismert
mélygarázsban, összeszűkült a gyomrom.
Én nem akarok vele egy levegőt
szívni. Félek tőle. Félek magamtól. Félek attól, amit érzek, ha vele vagyok!
- Szállj ki!- morogta, mikor látta,
hogy nem mozdulok. Félve a kilincshez nyúltam, és kiszálltam a járműből. Majd
követtem Min Soo-t a lifthez. Rendben, semmi baj nem lesz. Ügyes lány vagy,
megoldod. Ilyeneket mantráztam magamban, és közben igyekeztem mosolyogni is
hozzá. Ez utóbbi már nem nagyon ment. Némán álltunk egymástól egy méter
távolságban a felvonóban, majd mikor megérkeztünk, szó nélkül ment előttem. Az
ajtónál sem vacakolt sokat a kulccsal, egyszerűen kitárta, majd belépett.
Követtem én is, csak akkor rezzentem össze ijedten, mikor bevágta az ajtót
magunk mögött.
- Nem kell annyira aggódnod, nem
eszek embert- morogta tovább, és maga után húzott a nappaliba, majd lenyomott
egy fotelbe, majd velem szemben helyezkedett el.
- Most meg végre elárulhatod,
hogy mit is akartál elárulni az irattárban, mikor ránk nyitott a drága
csoportvezető.
Erre beugrott minden. Hogy pontosan
miért is akadtam ki annyira. És amit C.A.P mégiscsak képes volt velem
feledtetni. Amit hál’ istennek, ezek szerint meg nem történtnek tekintett. Addig jó, míg nem is hozza szóba.
- Francokat kedves!- szűrtem ki a
számon.
- Hé, neked a nagy pajtid- nézett
rám furcsán a fiú.
- Az igazság az, hogy…-
felsóhajtottam, majd a könnyebb magyarázat érdekében, a telefonomért nyúltam. A memóriakártya legalább menthető
volt az előzőből, ami az életemet mentette meg, így azt tovább tudtam használni, ha a többit nem is. Gyorsan
kikerestem, majd beindítottam a hangfájlt. Egy női hang csendült fel, ami a
szórakozóhely wc-jében kicsit visszhangzott.
Azt mondta, egyedül jön… - kis
csönd- A Red Midnight mögötti sikátorba… Ketten elegek leszünk, hogy átadjuk
nekik… Igen. Nem, az nem kell. Azt mondták az árral sincs problémájuk. Csak
vigyázni kell, az átadásnál, mostanában sok zsaru járőrözik errefelé. De majd
figyelünk. Rendben, akkor majd ott találkozunk. Viszhall!-
Rövid szünet ismét.
Dong Su, én vagyok az, Mimi. Készülj fel,
nemsokára mennünk kell. Sólyom mindjárt érkezik!
- Egy pillanat- mondtam, mikor a
fiú értetlenül nézett rám. Előkerestem egy másik fájlt.
Van valami új hír, Sólyom?- Min Sok
csoportvezető hangja volt, a mai akcióm alkalmával- Ez bizony nem lesz egyszerű.
Elbénázták azt az ügyet a Red Midnight-ban, pedig én szóltam… Mondtam neked,
hogy az úgy nem lesz jó. Az a másik szerencsétlen… Áh, ne is gondolj most erre.
Elintézem, megoldjuk az ügyet… Rendben, ma este ott leszek. Viszhall!
- Érted már? Az első a Red
Midnight-os nő telefonbeszélgetése. Ezt meg ma vettem fel az irodájában,
miközben elbújtam. Azt hittem először, hogy ránk utal, hogy szerencsétlenek
voltunk. De Lee Min Sok ezt rájuk értette. Mert elbaltázták. Mert odamentek,
mikor ő elvileg ezt megtiltotta… C.A.P, érted ezt? Az, akiben bíztam… az így
átvert… mindannyiunkat- suttogtam a végén, majd a fiú arcára néztem. Ő bámult
előre, mint aki nincs magánál.
- Szóval az egész Min Sok
csoportvezető volt. Ő a tégla a csapatban… te jó ég.
- Direkt ő engedélyezte, hogy veled
dolgozzak, és ilyen bonyolult ügyet csinálhattunk közösen… így is terelte magáról a gyanút. Szólnunk
kell az apádnak!- jelentettem ki határozottan.
- Nem. Ha most szólnánk, akkor csak
magunkra haragítanánk. Elvégre, azt jelentené, hogy nem vallottuk be az igazat.
Hogy eltitkoltuk. Ráadásul, ha Min Sok megsejtene valamit abból, hogy tudja
mindenki az igazságot, akkor szerinted közelebb jutnánk a WIND-hez?- kioktatóan
nézett rám. Végül is igaza volt. De akkor is…
- Nagy bajt okoztunk!- temettem
tenyerembe az arcomat. Össze voltam zavarodna. Nem gondoltam volna, hogy egy
ilyen helyzetbe juthatok.
- Fel akarod adni?- a hangja kicsit
gúnyos volt.
- Persze, hogy nem!- csattantam fel
azonnal. Velem ne szórakozzon.
- Remek. Holnap akkor elintézem
azt, hogy a WIND nyomára bukkanjunk!
- Egészen pontosan hogyan is?-
néztem rá gyanakodva.
- Szerinted hogyan? Nyomkövetőt és
lehallgatót teszek a csoportvezető telefonjába.
- És szerinted nem fog gyanakodni?
- Hacsak nem viselkedünk gyanúsan.
Bár a szemében mi már csak a hormonjainkkal szenvedő, második tinédzserkorukat
élő fiatalok vagyunk, akik bárhol képesek egymásnak esni. Lehet, hogy nem kell félni!- mosolygott rám kicsit
gonoszan- Amúgy, nem csókolsz rosszul.
Nyeltem egyet. Először hozta szóba a
dolgot, mióta megtörtént. És nyilván várta, hogy valamit én is reagáljak rá. De
nem akartam neki bevallani, hogy milyen jó érzés is volt vele smárolni. Ezért, úgy csináltam, mintha nem hallottam volna meg az utolsó mondatait.
- Helyes. Akkor ha megtudsz
valamit, akkor értesíts, és megbeszéljük a további lépéseket. Most megyek-
álltam fel a kanapéról, és már terveztem is méltóságteljes kivonulásomat.
- Mész is?- gunyoros volt, ami megállásra késztetett-
Visszamész a barátodhoz, és úgy csinálsz, mintha semmi nem történet volna?- a
hangja ostorcsapásként ért, csak úgy, mint amit szavai jelentettek. Szóval neki
is jelentett valamit, mégiscsak? Szóval…
- Min Soo-ah…- motyogtam
öntudatlanul, miközben megfordultam felé. Ajka vonallá préselődött, úgy lépett
közelebb hozzám. Fenyegető jelenség volt, komolyan megijedtem tőle. Próbáltam
magam összehúzni, a lehető legkisebbre, de szemem majd kiesett a helyéről,
mikor a következő pillanatban, ahelyett, hogy megrángatott volna, hogy térjek észhez, magához rántott, és rátapadt az ajkaimra. Nem
tudtam, nem engedni nekem, hisz vissza tértek azok az érzések, amiket az
iratraktárban is éreztem. Egy pillanat alatt ellazultam, és odaadóan csókoltam
vissza. Több sem kellett neki, nekitolt a nappalit és a konyhát elválasztó
konyhapultnak, és egyre szenvedélyesebb lett.
Sosem értettem, hogy miért fantáziálnak a csoporttársaim arról a pillanatról, ami velem most megtörtént. Azért, mert egyszerűen csodálatos volt. Képes volt egy pillanat alatt átvenni az uralmat az agyam felett. Mikor keze a pólóm alá csúszott,
és derekamat kezdte simogatni, egyre feljebb csúszva, akkor esett le, hogy mit is csinálunk egészen
pontosan. Így egy erőteljes mozdulattal, a vállánál fogva ellöktem. Mondanom
sem kell, nagy akaraterő kellett hozzá. Hátráltam is pár lépést az ajtó felé,
hogy vissza ne vessem magam a karjaiba.
- C.A.P…- motyogtam levegő után
kapkodva- Mi a fenét művelsz?
- Nem… nem tudom!- csóválta a fejét
lehunyt szemmel, ő is hasonló állapotban, mint én.
- Nem leszek egy a sok lány közül…-
motyogtam.
- Milyen sok lány?- ütött a pultra
maga mellett idegesen- Ha már kihallgattad a beszélgetésemet Sung Mi-val, akkor
legalább figyeltél volna! Neki is megmondtam, hogy nem csábítok minden nőt az
ágyamba, nem vagyok ekkora seggfej! Az egy dolog, hogy mit terjesztenek rólam…
- Azt mondtad, hogy nem buksz a
foglalt lányokra…
- Igaz… de Rokhyun akkor is egy
szerencsés rohadék- fordította el a fejét.
- C.A.P, valami nagyon nem
stimmelhet veled, hisz rólam beszélünk. Én vagyok az. A kölyök. A közlegény.
- Igen. Valami nem stimmel velem.
Szóval… csinálj vissza, mert ez így nem tetszik…- egy kis bárszekrényből
mellettünk elővett egy üveget, egy kis kristály pohárba öntött belőle, és egy
húzásra megitta. Nem tudtam mi lehet, de az arckifejezéséből ítélve, valami
erős.
- Hogy mi?
- Minek kellett megcsókolnod?-
nézett rám vádlón, majd újra töltött magának.
- Mert különben… nem ússzuk meg
ennyivel.
- De miért tetted ezt, mikor
barátod van?! És miért csókoltál most is vissza!?- egyre idegesebb lett, már a
második pohárral itta.
- Figyelj, Min Soo…- vettem magam
rá végre az igazságra- Az a helyzet, hogy Rokhyun, és én…
- Nem érdekel- szakított félbe, kezét is maga elé téve, mintegy védekezve-
Hagyjuk. Fejezzük be. Mindjárt lenyugszom. Ne is hozzuk szóba többet-
bólogatott hevesen- Ne avatkozzunk bele egymás magánéletébe. És mihelyst vége
van ennek, kerüljük is el egymást, rendben van?- nézett rám kérdően. Amúgy
marhára nem volt rendben. Én látni akartam. Találkozni vele. Fogni a kezét.
Csókolni…
Basszus, Hae Ra! Honnan jönnek neked ezek a gondolatok? Ég a bőr a képemről…
- Rendben van!- hajtottam le végül
a fejem csöndesen.
- Helyes- megköszörülte a torkát-
Esik az eső… Nem kéne így hazamenned…
- Nem akarok itt maradni- suttogtam
félrenézve.
- Hát persze, hogy nem akarsz.
Akkor haza viszlek.
- Erre semmi szükség! Főleg, hogy
most ittál meg valamit, amitől mindjárt alkohol mérgezésed lesz- hárítottam el,
és felkaptam a kis-táskámat, amit a kanapén hagytam.
- Hae Ra…- szólt utánam, mire
megtorpantam- Sajnálom, hogy…
Nem tudta tovább mondani, mert
valaki csöngetett az ajtón. Kérdő tekintettel néztem rá, mire a kapu telefonhoz
sétált, és megnézte a képen, hogy áll az ajtó előtt.
- Basszus, Hae Ra, menj be a
szobámba!- ragadta meg a karomat, mikor visszatért az előszobából, és a szobája
felé rángatott.
- Miért?- kérdeztem értetlenül.
- Ha az apám meglát itt, nem fogod
megköszönni! Nem szereti, ha „házi nyúlra” lövök.
- De hát mi nem is…
- Ezt neki mondd. Az még rosszabb
lenne, ha tudná a valódi okét, hogy miért vagy itt olyan gyakran. Na, egy szót sem!- majd becsukta
az ajtót a képemre. Hát ez remek! Nem sokára hallottam odakintről, hogy nyílik
az ajtó, és a Gangnami Rendőrség főkapitányának mély hangja is megütötte a fülemet.
Nem nagyon értettem, miről beszélhetnek, jó volt a falak és az ajtó
hangszigetelése. De elég sokáig tartott. Már lassan másfél órája voltam bent,
és már kezdtem nagyon álmosodni.
Nem hiszem el, komolyan most kell a
családi összeröffenéseket tartani? És még csak az ablakon sem tudok kimászni, túl magasan vagyunk…
Nem akartam itt maradni. Ahogy
eszembe jutott ismét a csók… vagyis a csókok… ahogy átkarolta a derekamat…
ahogy magához húzott… ahogy az ajkaimat ízlelgette… ahogy a kezével a derekamat
simogatta…
Te jó ég, mikor lettem ennyire…
ennyire… ennyire…
Fáradtan dőltem bele a fiú ágyába,
igyekezve nem zajt csapni ezzel. Nem foglalkoztam azzal, hogy mikor megy már el
a faterja, gondoltam alszok egyet, míg fel nem ébreszt, hogy haza menjek.
*
Valami furcsa volt. Mintha nehéz
lett volna a takaró. És mozgott volna. És hangot is adott volna ki. Hogy mi?
Szemeim kipattantak, és ebben a
pillanatban el is kerekedtek. C.A.P arca az enyémtől alig 20 centi távolságban
volt, karjával pedig a derekamat ölelte át. Nyeltem egy nagyot, és pislogtam
párat, hogy rájöjjek, hogy ez most álom, vagy a valóság. De Min Soo csak nem
akart eltűnni. Mi történt? Körbe néztem, és láttam, hogy az ő szobájában
vagyunk. Szóval este elaludtam? És ő meg csak egyszerűen befeküdt mellém? És
nem elég, hogy befeküdt, hanem még át is ölelt? És én miért is nem lököm le az
ágyról?
Azonban nem tudtam ezen tovább
gondolkozni, mert mozgolódásomra C.A.P szeme is kipattant, és álmosan nézett rám.
- Már reggel van?- ah, a reggeli
mély hangja… várjunk, miért vagyok annyira bezsongva ettől, mintha a barátnője
lennék?
- Igen. És valamiért egy ágyban
fekszünk. Meg tudod ezt magyarázni?- kérdeztem tőle a számat elhúzva.
- Elaludtál. Nem volt szívem
felkelteni, így hagytalak.
- És te?
- Ez még mindig az én házam, ahol
nem fogok még egyszer a kanapén aludni!
Micsoda arrogancia. Akkor engem
kellett volna átpakolni valahová, nem csak lazán befeküdni mellém!
- És miért is öleltél át alvás
közben? Összekevertél valakivel?- ültem fel, ezzel lelökve magamról a karját. Ő
fáradtan megdörzsölte a szemét, és szintén felült. Látszott, hogy nagyon nincs kedve velem vitázni ilyen kora reggel.
- Hányszor mondjam még el? Én nem
bújok ágyba az összes akadémista lánnyal, sem semmilyen innen-onnan szalasztott
nőszeméllyel. Lehet, hogy flörtölök velük, lehet, hogy kedves vagyok velük, de
ez nem jelenti azt, hogy igazak ezek. Sok hülye kiscsaj terjeszt ilyeneket. De
bánt, hogy te is ezt gondolod rólam, mikor már elvileg valamennyire ismersz…- a
hangja csalódott volt egy kicsit.
- Összezavarsz- suttogtam, felhúzva
térdeimet.
- Ne aggódj, kölyök, nem sokára
vége lesz- majd felállt, és kisétált a szobából a fürdőbe.
Több sem kellett nekem, kipattantam
én is, magamra kaptam a tegnapi pulóveremet, a táskámat, majd az ajtó felé
indultam. Elvégre a tegnapi ruhámban aludtam, legalább azt nem hámozta le rólam, ennyire azért nem bunkó...
- Majd hívj, ha lehallgattad a
telefonbeszélgetéseit- kiáltottam az előszobából, majd kiléptem az ajtón, ahol
végre tudtam rendesen levegőt venni.
*
Gyalog indultam a koli felé, hogy
kitisztuljon a fejem. Azonban az az egy órás út sem volt elég ehhez. A
gondolataim kavarogtam, az érzéseim összezavarodtak. Már azt sem tudtam, mit
akarok. Már azt sem tudtam, hogyan érzek.
Egy hete elképzelni sem tudtam,
hogy bármi legyen közöttünk, vagy hogy bármit is éreznék iránta megvetésen
kívül, most meg, mint valami szerelmes tini… szánalmas vagyok.
A koli kapuját toltam volna be
éppen, mikor egy hang megállított.
- Hae Ra! Várj!
Hátra fordultam, és Rokhyun-t
láttam meg az épület előtti padon ülve.
- Mit csinálsz itt?- kérdeztem
kiszáradt torokkal.
- Téged vártalak. Tegnap este nem
jöttél vissza. És a telefont sem vetted fel. Mi a jóságos ég történt már megint
veled?- szívta be az ajkát idegesen.
- Tudod…- elnémultam ezután az egy
szó után, mert már elegem volt a hazugságokból.
- Vele voltál, igaz? Min Soo-val?-
a nyomozó nevét fintorral ejtette ki.
- Nem hagyhatnánk a témát?- néztem
rá kérlelően.
- Nem. Ezt meg kell beszélnünk!
- És miért? Miért vagy ennyire
kíváncsi, Rokhyun?- akadtam ki.
- Mert törődök veled, mert…-
elharapta a mondat végét, és elnézett az utcában másfelé. Zavarba volt.
- Rokhyun, mondd, hogy nem estél
belém!- estem kétségbe.
- Nem, dehogy… vagyis… lehet.
Talán. Egy kicsit- fejezte be suttogva, még mindig nem merve rám nézni. Olyan
volt, mint egy kisiskolás.
- Ne csináld. Te voltál a legjobb
barátom itt. Én is kedvellek, de nem úgy! Nem akarlak elveszíteni, hiába
önzőség is ez- enyhültem meg kicsit.
- Tudom. Tudom jól. Ezért ne
aggódj. Majd észhez térek, és akkor elfelejtem ezeket az érzéseket. El tudom
felejteni!
- Biztosan?- kérdeztem tőle
kételkedve. Mert én nem tudtam volna egyik napról a másikra elfelejteni Min
Soo-t.
- Igen, Hae Ra. Csak… C.A.P akkor
is… nem vagyok benne biztos, hogy a te súlycsoportod.
- Biztos, hogy nem az- morogtam.
- De ha ennyire szereted. Szereted,
igaz?- nézett rám keserűen.
- Azt hiszem- suttogtam.
- Akkor ajánlom, hogy tegyen téged
boldoggá. Ha te boldog vagy, akkor már megérte lemondani rólad.
- De Rokhyun, biztos, hogy jó ez
így?
- Persze- mosolyodott el kicsit
kényszeredetten, majd egy sóhajtás után magához húzott, és átölelt- Mindig is a
legjobb barátom leszel. Csak most… kicsit összezavarodtam. Amiért a barátodat
játszottam. Hirtelen jött ez az érzés, talán ilyen hamar is megy el... De ettől függetlenül... Bármikor számíthatsz rám. És ne érezd, hogy ezzel megbántasz, kihasználsz vagy valami ilyesmi. Értetted?
- Igen, értettem- öleltem át
szorosan én is a derekát, és a mellkasába fúrtam a fejemet. Megnyugtató volt,
de tele lettem bűntudattal, amiért nem tudtam őt jobban szeretni barátságnál-
Köszönöm, Rokhyun.
*
Eltelt 5 nap. Kicsit olyan volt
minden, mintha semmi nem történt volna meg. Mintha Min Soo-val idegenek lettünk
volna. Minden reggel találkoztunk edzésnél, de nem törődött velem másképp, mint
a többiekkel. Csak épp nem flörtölt velem. Mondjuk… mostanában már a többiekkel
is kevesebbet láttam csacsogni. Mintha mindig sötét felhők lettek volna
tekintetén. Szívesen elsimítottam volna a szeménél összegyűlt ráncokat, de nem
foglalkozott velem. Kizárt a világából, pedig már pont készen lettem volna neki
elmondani az igazságot, hiába tudtam, hogy mennyire mérges lesz, ha megtudja,
hogy végig átvertem a hülyeségemmel.
Mikor épp az egyik elméleti órámról
sétáltam ki, útba ejtettem az egyik ital automatát, hogy vegyek egy kólát, mert
úgy éreztem szükségem lesz valami koffeinre, ami feldob, hisz előző este is Min
Soo-n agyaltam. Túl sok gondolatomat foglalta el. De nem hívott, pedig ígérte,
hogyha lesz valami fejlemény, értesít. Vagy így bízzon az ember lánya a
férfiakban?
Torokköszörülés zavarta meg a
gondolataimat.
- Megveszed még ma azt az italt?-
hangjára megdermedtem. Túl rég volt már, hogy hozzám intézte szavait.
- Ennyire türelmetlen vagy?-
morogtam vissza, holott a szívem sokkal gyorsabban kezdett verni.
- Szeretnék beszélni Hae Ra
közlegénnyel- erre megfordultam, és szembenéztem C.A.P-pel.
- Oh, eszedbe jutott, hogy mit
ígértél?- vontam fel a szemöldökömet. Kicsit talán sértett volt a hangom.
- Azt hittem te nem akarsz velem
szóba állni, amilyen gyorsan elrohantál a legutóbb- biccentette félre a fejét.
Erre zavarba jöttem. Igaz, valóban menekültem tőle.
- Ez nem változtat azon, hogy
társak vagyunk, nem igaz?
- Végülis… igaz. Ezért jöttem most
ide, ahelyett, hogy valóban megfeledkezek rólad.
- Szóval?
- Szóval… tudsz pókerezni?-
kérdezte hirtelen.
- Bár kimaradtam az egyetemi bulik
pókerpartijaiból, azért ismerem a játékot. Miért?
- Azt hiszem, fel kellesz
eleveníteni a tudásodat. Hétvégén pókerparti lesz- hajolt közelebb a fülemhez.
- Ó, ezt most hogyan…?
- Itt az ideje pontot tenni az ügy
végére. Ez az utolsó közös feladatunk. Akkor… majd hívlak- veregette meg a
vállamat, majd elsétált a folyosón. Összeszorított szájjal néztem utána. Bár
hangja könnyedségről árulkodott, a szemében különös érzést véltem felfedezni.
És ez az érzés arról árulkodott: az utolsó forduló nem is lesz olyan könnyű.
/folyt.köv./
Thx. :) Jó volt.
VálaszTörlésKöszönöm :)
VálaszTörlésszia nagyon jó folytatás mikor lesz?
VálaszTörlésSeul Bi
Szia! Örülök, hogy tetszik :) Pont ebben a pillanatban írom, holnap egészen biztosan felkerül. :)
VálaszTörlés