Mission 001- 10. rész [END] /C.A.P/

/Ésss *dobpergés*, sikerült befejezni :) Remélem, hogy tetszeni fog. Írjátok meg, hogy milyennek találtátok. (tényleg nem ilyenre terveztem az egész történetet, és sokszor én sem tudtam, hogy hova tart, de remélem így is elnyerte a tetszéseteket!) Jó olvasást :)/

10. rész

Három hónap múlva

- Hae Ra, komolyan meddig akarod ezt csinálni?

- Ameddig jól esik!- vontam meg a vállamat, és nekiálltam, hogy kiöntsem a kért rövidital mennyiséget az előbbi vendégnek, és elé tettem.

- Nem hiszem el, hogy neked ez jól esik!- csóválta a fejét Rokhyun, aki szinte minden estéjét bent töltötte a bárban, ahol már majdnem három hónapja dolgoztam.

- Miért nem?- könyököltem a pultra- Nézd. Kirúgtak a rendészetiről. Év közben nem mehetek másik egyetemre. Mégis, mit vársz? Ide felvettek, én meg örülök neki!

- De ez a hely olyan…

- Olyan milyen?- vontam fel a szemöldököm.

- Mindenki téged bámul, és…

- Jaj, Rokhyun- nevettem fel- Azt hiszed nem tudnám megvédeni magam, ha bármi is történne? Ne felejtsd el, én voltam a legjobb a csoportban.

- Hogy tudnám elfelejteni… - motyogta, elnézve egy másik irányba- Amúgy- folytatta- Ő… C.A.P… szóval…

Megdermedtem, és megállt a kezembe a rongy, amivel pont egy kis pohárkát törölgettem. Nem kellett volna ezt kimondani. Minden egyes nap igyekeztem elfelejteni, kitépni az emlékemből azt az embert. De Rokhyun eszembe juttatta azt az estét. Eszembe jutott, hogyan ugrott elém, hogy engem megvédjen. És őt érte a golyó.

Hae Ra… Én is szeretlek!

Mikor visszanyertem az eszméletemet, három hónapja, egy kórházi ágyon feküdtem. Minden fehér volt, ez volt az első, ami feltűnt. Először azt is hittem, hogy meghaltam, mert a fejem majd szétesett, hirtelen azt sem tudtam, mi történt. Igyekeztem felkelni, de csövekhez voltam kötve. A csuklómon kötés volt.

Hogy kerültem ide?- ez volt az első, ami eszembe jutott. Aztán szépen lassan beugrott minden. Mi történt…

- Min Soo…- motyogtam magam elé, majd egyszerűen kitéptem magam a csövek fogságából, és bár bizonytalan lábakon, de kirontottam a szobából, ahol eddig egyedül voltam. Az ajtó előtt Rokhyun ült, tenyerébe temetett arccal. Az ajtónyitódásra felnézett, és rám pislogott.

Csak mert nem lehet
eltekinteni attól, hogy
milyen kis cuki :)

- Hál’ Istennek felkeltél!- mosolyodott el, és időt sem hagyva, szorosan magához ölelt- Aggódtam érted…. nagyon. Olyan bolond voltál tegnap. Ez az egész felfordulás…. nem hiszem el, hogy a te hibád volt!

- Rokhyun…- néztem fel rá nagy szemekkel- Min Soo…?

Féltem a választól. Nagyon is. De tudnom kellett, még ha a szívem ezer darabra törik is.

- Min Soo... Most műtötték meg, reggelre. Még nem tért magához, de már túl van a kritikus állapoton. Nagyon hosszú műtétje volt…

Erre a földre estem, a lábaim nem bírták tovább.

Hát életben van. Nem halt meg!

Megkönnyebbülésemben könnyeim elkezdtek folyni. Él!

- Oda akarok menni hozzá!- mondtam, mikor Rokhyun felsegített a földről.

- Rendben- bólogatott a fiú, és kezdte volna mutatni az utat, de megfogtam a karját.

- Rokhyun… sajnálom a tegnapit. De te voltál az egyetlen, akinek szólhattam. Nem akartalak belekeverni. De… ha baj van, úgy tűnik, csak rád számíthatok- lehajtottam a fejem.

- Rám egész életedben számíthatsz majd. Mint a legjobb barátod. Sem több. Sem kevesebb. Oké, csajszi! Nézzük meg a herceget!

Mosolya a régi volt. És én hálásabb nem is lehettem volna.

A folyosó másik végére vezetett, és ott megállt egy ajtó előtt, és intett, hogy menjek be. Ő leült a váróban addig.

Bang Min Soo. Ez volt a kis táblára írva. Bekopogtam, de nem jött válasz. Óvatosan lenyomtam a kilincset, és senkit nem láttam a kórházi ágyon fekvő fiún kívül. Közelebb sétáltam. Arcát több helyen ütések nyoma, és karcolások csúfították. De a tény, hogy mellkasa fel-le mozgott, nekem elég volt a boldogsághoz.

- Köszönöm- simítottam meg a kezét, nem törődve a ténnyel, hogy nem hallhat engem- De soha többet ne keverd magadat bajba miattam. Annyira sajnálom. Remélem, hogy hamar magadhoz térsz. Vajon, tényleg szeretsz engem?

Elgondolkozva néztem a békés arcát, és leültem az ágy szélére.

- Én szeretlek téged. Remélem, hamar felkelsz, és akkor… akkor talán... el tudom ezt neked mondani rendesen is...

Hirtelen megfontolásból az ajkához hajoltam, és nyomtam rá egy puszit.

Torokköszörülés zavart meg, mire rémülten leugrottam az ágyról, és megfordultam. Az ajtóban Bang igazgató állt, és elég ellenségesen nézett rám.

- Szereted a fiamat?- kérdezte tárgyilagosan. Meglepődtem.

- Igen- hajtottam le a fejemet- De tudom, hogy hibáztam. Az egész tegnapi… az én hibám volt.

- Igen, a te hibád. Igaz, senki nem halt meg közülünk, és sikerült a WIND-nek is véget vetni. Min Sok csoportvezető pedig már a bíróságon van. Jó sok év szabadságvesztést fog kapni. Talán más esetben, még kitüntetést is kapnátok ti ketten. De a tényt, hogy meg volt a lehetőségetek elárulni az igazat, de ti hamisan vallottatok... Nem akarok nagy ügyet kavarni az egészből. Nem akarom, hogy a sajtó megtudja az igazat. Így egyszerűen akarom megoldani. Ha igazán szereted a fiamat, akkor el kell hagynod az akadémiát, és meghúznod magadat. Akkor az ügy elfelejtődik. Min Soo maradhat a helyén, mintha semmi nem történt volna.

- Köszönöm- sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Mit köszönsz? Most rúgtalak ki az akadémiáról. És most arra is megkérlek, hogy ne találkozz többet a fiammal. Nem örülnék, ha egy ilyen lánnyal lenne. Inkább ne keverd többé bajba. Hagyd, hogy elfelejtsen.

- De…

- Nincs de… ebben az esetben nem visszük bíróság elé az ügyet. Kérlek, tartsd titokban te is a történteket. Így mindenki biztonságban lehet.

- Értettem- hajtottam le a fejemet nehezen. Én sem akartam felfordulást- Én reméltem… hogy egy nap nyomozó válhat belőlem. Úgy éreztem, meg lenne hozzá a tehetségem. És motivált voltam. Nem is tudom, mit gondoltam… De... elfogadom a döntését. Ígérem, nem keresem fel többet a fiát. De még egyszer látnom kellett. Örülök, hogy fel fog épülni. Akkor…- fejet hajtottam, és elsétáltam mellette, ki az ajtón. Ki az életükből. Majd vissza sem nézve sétáltam a folyosón. Előre, azért, hogy sikerüljön elfelejtenem a férfit, akit… akit akaratom ellenére szerettem meg.

Még aznap elhagytam a kórházat, és kiköltöztem a kollégiumból. A bátyámhoz költöztem, de nem akartam, hogy ő tartson el. Neki amúgy elmeséltem az egész történetet, és megértett. Ismerte Min Soo-t, és felajánlotta, hogy elmeséli majd, hogy mi van vele, ha érdekel, de én csak a fejemet ráztam. Ha felőle hallanék, nem tudnám elfelejteni. A telefonszámomat is megváltoztattam, ne zavarjon a régi életem.

Dolgozni kezdtem abban a bárban. Ami amúgy nem is volt rossz hely. Gangnam-ben volt, elég elit helyen. Jól is kerestem. Addig, ameddig kitaláltam, mit akarok, addig jó volt. Sok energiámat lekötötte. De hiányzott a suli. Bár Rokhyun mindig mellettem volt. Mint barát. És semmi több. Ő volt a vigaszom az egészben.

Most, hogy újból szóba hozta a fiút, ismét feltörtek az emlékek.

- Ne hozd szóba, kérlek!- mondtam érzelem mentesen.

- Még mindig szereted…

- Próbálom nem szeretni. Azóta nem is láttam.

- Egyszer biztosan látni fogod.

- Addigra immunis leszek ellene. Hidd el, csak idő kell- mosolyodtam el kényszeredetten.

- Ahogy gondolod. Ezt neked kell tudni... De nekem most mennem kell. Polgári jogból kell beadandót írni…

- Menj csak… most nem irigyellek- intettem neki, mire csak sóhajtott egyet, és egyedül hagyott. Kénytelen voltam ezentúl a munkámra koncentrálni. Megint hajnalig kellett bent maradnom.

11 felé járhatott már, mikor ismét sokan jöttek, és elég sok munka adódott. A másik lány a pultban, még nálam is elfoglaltabb volt, így, mikor egyszer a raktárból hoztam ki olyan alkoholt, ami már elfogyott a pultban, akkor odaszólt hozzám.

- Át tudod venni azt a párt akik a pultnál ülnek?

Épp háttal voltam, kipakolva az üvegeket.

- Pillanat!- mondtam, majd mikor végeztem, megfordultam, hogy a vendégekhez forduljak. De mikor megláttam, hogy kik azok, a szemem elkerekedett, és torkomon akadt a : Jó estét, mit adhatok? kérdés. Min Soo és Sung Mi nyomozónő ült velem szemben. Az ő szemük is tágra nyílt engem látva.

- Hae Ra…- motyogta C.A.P pár pillanat múlva- Te meg hogyan…?

- Mit hozhatok?- kérdeztem rekedt hangon, félbeszakítva őt. Nem akartam újra látni. Akkor kezdhetem újra az egészet. Hisz még mindig ugyanazt éreztem iránta. De nem engedhettem meg magamnak. Bang Igazgató ezt világosan elmondta.

- Két whisky lesz- mondta Sung Mi, megmentve a helyzetet. Most az egyszer hálás voltam neki. Ugyanakkor utáltam. Most randiznak? Vagy mi? C.A.P most őt csókolja úgy, mint engem? Őt szereti? Féltékeny voltam. Legszívesebben kirohantam volna az épületből.

Miközben a whisky-t öntöttem ki, éreztem, hogy remeg a kezem, és vigyáznom kellett, hogy ki ne öntsem. Mit csináljak? Mit csináljak? Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar viszontlátom.

- Tessék!- tettem le eléjük az italt, magamra varázsolt mosollyal.

- Hae Ra! Az ég szerelmére!- csattant fel Min Soo- Ezért hagytad ott az akadémiát? Hogy most ezt csináld?

Otthagyni? Engem kicsaptak… Ah, hogy ezt neki másképp mondták? Legalább utánam kérdezett. Ez kedves.

- Rájöttem, hogy nem nekem való. Min Sok csoportvezető esete rádöbbentett, hogy senkiben nem lehet megbízni. És ez kiábrándított a rendőrökből és nyomozókból.

- De egy szó nélkül elmentél… azt vártam, hogy legalább…

- Mit vártál?- kérdeztem kicsit ingerülten én is. Nem akartam most ezt ilyen közönség előtt megbeszélni- Hagyjuk ezt, jó? Örülj neki, hogy neked legalább nem kell most mellettem állnod- morogtam.

- Ezt hogy érted?- vonta össze a szemöldökét.

- Felejtsd el. Apádnak köszönhetően nem lett belőle baj.

- Az apám…

- Min Soo… hagyd őt, ami volt, az elmúlt!- karolt bele a nyomozónő- Igaz?- mosolygott rám, de láttam, hogy nem őszinte a mosolya.

- Így van. Bocsássatok meg, nagyon sok a vendég, és ki kell őket szolgáljam!- hajoltam meg egy kicsit, és arrébb mentem a pultban. De nem tudtam koncentrálni. Magamon éreztem a tekintetét. Ezért örültem, mikor fél óra múlva leváltottak, és bemehettem hátra, a mosogatós részre. Általában utáltam azt csinálni, de most örültem, hogy nem kell előtte lennem. Nem sokon múlt, hogy vissza tudjam tartani a könnyeimet. Miért kellett ilyen hamar újra látnom őt? Ráadásul egy nővel?

Miért kellett így látnia engem?

Nem is jöttem elő, egészen a műszak végéig, mikor zárt a bár. -addigra az is kiürült. Remélni mertem, hogy C.A.P ezután nem fogja felkeresni ezt a helyet. Fáradtan öltöztem át, és felvéve táskámat, kisétáltam a hátsó ajtón. Hajnal volt, de még mindig voltak emberek az utcán. Nem lakott a bátyám messze, gyalog 20 perc volt, így afelé indultam el.

De a járdán, a bár előtti padon megláttam egy alakot ülni. Ahogy felismertem, legszívesebben hátat fordítottam volna, és elfutottam volna messzire. De ő is észrevett, és azonnal felém sétált. Ezúttal nem volt hova menekülnöm.

- Miért vagy itt?- kérdeztem C.A.P -et.

- Téged vártalak- válaszolta egyszerűen.

- Késő van…- motyogtam.

- Nem érdekel. Beszélni akartam veled.

- Mondd!- mondtam. Hisz akkor talán hamarabb megszabadulhatok.

- Légy őszinte! Mi történt igazából? Mikor felébredtem, az apám azt mondta, mikor rólad kérdeztem, hogy annyira megijesztett az az este, hogy otthagyod a sulit, és meghagytad, hogy senki ne keressen téged onnan soha többet. Ezerszer próbáltalak hívni, de megváltoztattad a számodat. Hiába vagyok nyomozó, nem találtak sehol sem. Tudod, mennyire össze voltam zavarodva? Nem is érdekelt, mi van velem?- csattant fel.

- Gondolom meggyógyult a sebed. Bolond voltál, hogy elém ugrottál…- fordítottam el a fejemet.

- Csak ennyit tudsz mondani?- hitetlenkedett, karjait széttárva.

- Igen. Neked menni kéne már, a barátnőd biztosan vár.

- Barátnő? Sung Mi még mindig csak a munkatársam, és sosem lesz több. Nem megmondtam világosan, hogy kit akarok?- fogta meg az államat, hogy maga felé fordítson. Megállt bennem a levegő.

- Min Soo…- hunytam le a szememet, hogy ne kelljen rá nézni. Nem a barátnője? Engem akar?

- Nyisd ki a szemed. Ne menekülj el. Könyörgöm. Azt hittem, hogy te is így érzel. Tévedtem?

Végre ránéztem. Arca közel volt az enyémhez. Meg akartam csókolni. De nem lehetett. Nem tehettem meg. Egyre jobban ideges lettem. Nem bírtam magamban tartani tovább.

- Szerinted?- kérdeztem idegesen- Szerinted mi történt egész pontosan? Szerinted ott akartam hagyni az akadémiát? És téged? Szerinted miért hoztam ekkora áldozatot? Csak is miattad! Szóval, ha kicsit is értékeled a dolgot, akkor most hagyj békén.

Mire rájöttem, hogy mit is mondtam, már késő volt. Nem tudtam visszaszívni.

- Hogy mi?- nyílt tágra a szeme- Te miattam tetted? Ez… az apám műve?

Gyorsan kapcsolt. Én meg igyekeztem kimagyarázni a dolgot.

- Nézd, Min Soo… így volt a legegyszerűbb. Így semmi bajod nem lett. Az apád úgy tudja, hogy én voltam az egész kitalálója, ezért kellett nekem eljönnöm. Nem is kell tudnia az igazat. Rendben? Te maradhatsz továbbra is az Örsön, én pedig…

Nem tudtam tovább mondani, mert idegesen megragadta a vállamat.

- Az apám egy idióta. Megfosztott attól, amit a legjobban akartam. Három hónapon keresztül azt hittem, hogy te léptél le egy szó nélkül. Erre ő rúgott ki? Hae Ra… el kellett volna mondanod… Aggódtam érted…

- C.A.P… éppen ezért kell hagynunk a dolgot. Felejtsük el egymást…

- Te el tudsz felejteni?- kérdezte ingerülten, mire szorosan lehunytam a szememet, és mellkasára támasztottam a fejemet.

- Hogyan tudnálak?- suttogtam, mire körém fonta a karjait, fejem búbjára támasztva az állát.

- Milyen régen várok arra, hogy ezt nyugodtan megtegyem. Nem érdekel, az apám mit mondd. Akkor is szeretlek.

- Hogy mi?- azt hittem, rosszul hallok.

- Szeretlek! És ezt elmondom az apámnak is. És megkérem, hogy visszahelyezzenek az akadémiára…

- Te sem tehetsz meg mindent.

- De érted igen- söpörte ki a szememből a hajszálakat, ezzel megbabonázva, és lassan közelebb hajolt ajkamhoz. Már hagytam volna neki, hogy megcsókoljon, mikor rájöttem, hogy ez nem helyes. Elfordítottam a fejemet.

- Igen, veled akarok lenni, de nem akarok az apáddal összetűzésbe kerülni. És nekem fontosabb az, hogy ne legyen semmi bajod, mint hogy önzően magamnak akarjalak…

- Megoldható…- sóhajtott egyet, ajkába harapva hajába túrt, és elengedett.

Elővette a telefonját, és tárcsázott. Megdöbbenve néztem rá. Most mégis, mire készül?

- Áh, apa. Bocsi, hogy ilyen későn hívlak. Igen, emlékszel Park Hae Ra-ra?.. Igen, az igazság az, hogy az a lány hazudott neked. Az egész nem az ő hibája volt. Én mondtam, hogy csináljuk. Én akartam eltitkolni mindenki elől. Csak engem védett azzal, hogy magára vállalta. Szóval, ha nem akarod, hogy ezt kitálaljam a sajtónak, akkor áldásodat kell adnod arra, hogy a barátnőm legyen. Holnap beszélünk!- majd választ sem várva, letette.

- Te megőrültél?- néztem rá rémülten.

- Igen. Megőrültem- mondta dühösen- Mert elegem van, hogy ilyen szappanoperába illő okok miatt nem lehetek veled. Nekem ne mondja meg senki, mit csináljak!- majd megragadott, és magához húzva, ajkait enyémre nyomta. Ismerős érzés, ismerős pillangók a gyomromban. Imádtam, mikor ilyen szenvedélyes volt. Így azonnal visszacsókoltam, és erősen belé kapaszkodtam. Különben a lábaim nem bírták volna. Nem volt túl hosszú, de annál intenzívebb.

- Szóval fogadd el a helyzetet, hogy a barátnőm vagy!- morogta, mikor elvált tőlem, és mélyen a szemembe nézett.

- Meg sem kérdezted!- húztam fel az orrom.

- Azért mert te csak egy közlegény vagy még. Mert elérem, hogy visszavegyenek az akadémiára, hisz apám túlságosan szeret engem ahhoz, hogy elveszítsen. Így meg a felettesed leszek megint. Szóval követned kell a parancsaimat- vigyorgott rám.

- Micsoda paraszt…- morogtam az orrom alatt.

- Hallottam- pöckölt homlokon- Jó, legyen. Azt megengedem, hogy behajtsd rajtam az ígéretem, miszerint elveszem a szüzességedet…

- Hjá!- ütöttem egyet a vállára a kis táskámmal- Hihetetlen vagy. Hogyan is szerethettem beléd?

- Úgy, ahogy én beléd- fonta össze az ujjainkat- Többet ne merd elereszteni. Értetted? Vagy nyomkövetőt szerelek beléd! De valamire kíváncsi vagyok. Első nap megkérdeztem: Ha én most egy rossz-fiú lennék, és az életedet akarnám, de téged elbűvölne az arcom, mit tennél? Erre azt mondtad, „átrendezném az arcodat, hogy kevésbé találjam vonzónak. De be kell valljam, nekem kevésbé jönnek be az ilyen macsó majmok, mint a többi lánynak”.- utánozta lányos hangomat szórakozva- Most mit tennél?

Pár pillanatig elgondolkoztam, majd lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam. Elválva tőle rámosolyogtam, és felmutattam összefűzött kezünket. Nem volt kérdéses a dolog.

- Ha te egy rossz-fiú lennél, akkor érted átállnék a rossz oldalra.

[VÉGE]