Dream trip 4. rész /Changjo/

 /Sziasztok! Már tegnap akartam feltenni, de egy oldal maradt még hátra, és el kellett mennem otthonról... -.-  De végül elkészültem ezzel is. Igazából fogalmam sincs, mennyi van még belőle hátra... Ez olyan spontán dolog lesz most. Remélem tetszeni fog :)/

4. rész

Meredten álltam ölelésében, nem tudtam, mit tegyek. Nem akartam sírva fakadni a karjai között, hisz annyira nem voltam gyenge. Mégis… olyan jó érzés volt, ahogy átölelt, finom, férfias illata orromba szökött, és kellemesen megborzongatott. Teljesen más volt vele, mint In Soo-val. Vele minden olyan... természetes volt.

- Öhm… tudom, hogy nem akarod hallani…- köszörülte meg a fülemnél a torkát a fiú- De én tényleg megmondtam…

Véget ért a varázs, és meg sem várva, hogy végigmondja, egyszerűen ellöktem magamtól dühösen, és sietős léptekkel elhaladtam mellette.

- Hé, Yun-ah!- ragadta meg a karomat, hogy visszahúzzon- Nem úgy értettem. Tudod… az én hibám is, hogy ma valami rossz történt veled. Ugye… ugye nem… erőszakoskodott?- kérdezte félve.

- Changjo, azért meg tudom védeni magamat- nevettem fel erőltetetten- És már miért lenne a te hibád, nem te mondtál igent a randira. És igen, csak meg akart fektetni. Boldog vagy?

Megfeszült az álla erre egy kicsit. Mintha ideges lett volna.

-  Az a rohadék... Tegnap… elmentem inni egyedül. És láttam őt. Egy másik lánnyal volt. Egészen közel egymáshoz. Azonnal felismertem azt a nyálas fejét. Úgy tűnik, neki csak nyári trófeák kellettek. Ezt akartam elmondani tegnap este, mikor hazaérkeztünk, de te olyan makacs voltál… Sajnálom, tennem kellett volna valamit, csak mikor észbe kaptam, már elmentél, aztán elkezdtelek keresni, mert én nem akartam, hogy…

- Mit? Mit nem akartál?- néztem fel rá. Hisz miért félt engem, mikor nem is vagyunk barátok?

- Yun, 14 évig voltál szinte az ikertestvéremként hozzám nőve. Nehéz ezt elfelejteni.

- Hát persze… - bólogattam- De tudod mit? Felejtsük el ezt az éjszakát. Nem akarok ebben a tudatban szenvedni, hogy milyen bolond voltam. Te, ha akarsz, akkor nevess ki, vagy…

- Miért tenném? Jó, talán bunkó voltam, és örültem volna, ha pofára esel, de azért én sem vagyok kegyetlen.

- Tudom!- néztem rá visszafordulva hozzá- Már felnőttél azóta, igaz?

- Igen, azt is bánom, amit akkor tettem. Meg kellett volna beszélnem veled ezt, de… akkor még gyenge voltam hozzá.

- Felejtsük el. Nincs felesleges energiám, amit arra pazarolhatok, hogy utállak. Szóval… próbáljunk meg normálisan viselkedni?- vontam fel a szemöldökömet.

- Rendben- engedte el a karomat, amit eddig tartott, de tekintetéve foglyul ejtett- Próbáljuk meg.

*

Reggel arra keltem, hogy valami piszkálja az orromat.

- Bessy! Menj a fenébe!- morogtam, majd igyekeztem átfordulni a másik oldalamra, de az érzés tovább folytatódott. Lassan kinyitottam a szememet, hogy lássam, mi a fene nem hagy aludni, és szembe találtam magam Changjo fejével. Először csak elmosódott foltokban láttam, de mikor kitisztult a látásom, észrevettem, hogy egy tollal piszkál, és a feje is egészen közel van az enyémhez. Ekkor egy hatalmas sikoltás kíséretében löktem le az ágyamról.

Hogy került ez ide? És miért kelt hamarabb, mint én?

Tegnap este leültünk még a partra, és beszélgettünk. Lényegtelen dolgokról. Csak két téma nem jött szóba. In Soo és az a négy évvel ezelőtti levél. Na meg Sol Bin sem. Akkor az három. De amúgy olyan jól el tudtunk beszélgetni, mint annak idején. Annyi különbséggel, hogy a néha elkalandozó gondolataimat, aminek középpontjában általában a jóképű mosolya, vagy az izmos felsőteste állt, ki kellett szorítanom a fejemből. Elvégre, hahó Yun, valaki mást szeret! Felejtsd el hamar! Amúgy is, még mindig nem bocsájtottam meg neki teljesen.

Így későn kerültem az ágyba. Nyilván ezért aludtam sokáig. De ez akkor sem indok arra Changjo-nak, hogy az ágyamba másszon felkelteni, ráadásul csak egy egyszerű atlétában.

- Milyen heves vagy így reggelente! Örülj neki, hogy rám ébredtél, nem In Soo nyálas fejére!- fintorgott, visszamászva az ágyamra. Eddigre már én is felültem, és úgy néztem rá.

- Lehet, hogy egy seggfej volt, de attól még jól nézett ki!- húztam fel az orromat.

- Ki festi már a haját szőkére? Mint valami virágfiú… Ilyen az eseted?

- Hajlamos vagyok külső alapján ítélni- gondolkoztam el- Ezért neked nem kell félned. A te külsődtől nem fogok hanyatt vágódni- ütöttem tarkón. Vagyis ütöttem volna, ha nem kapja el a kezemet.

- Ó, dehogynem. Hisz milyen jó pasi vagyok már!- vigyorgott, és közelebb hajolt az arcomhoz- De most van nagyobb bajod is.

- Mégis mi?- kérdeztem nagyot sóhajtva.

- Nincs rajtad melltartó- közölte egyszerűen.

Erre lenéztem magamra, és láttam, hogy az egyszerű pizsama felsőm tényleg elég átlátszó.

- Te perverz!- rúgtam le megint a lábammal az ágyról, majd magamra húztam a takarót- Tűnés kifelé!

A fiú nevetve feltápászkodott, és az ajtó felé indult, de még visszafordult.

- Nekem tetszett…!

- Kifelé!- visítottam, és már kerestem az éjjeliszekrényen valami mozdíthatót, ami azért elég nehéz ahhoz, hogy szétlapítsa, de nem kellett ilyesmit használni. Kisurrant magától.

Nagyot sóhajtva dőltem hátra, és valamiért nem tudtam levakarni egy kis mosolyt az arcomról. Tulajdonképpen elég abszurd helyzet volt, hisz dühöngenem kellett volna, de az igazság az volt… hogy nagyon hálás voltam neki a tegnapiért. Hisz ha ő nem lett volna akkor ott, akkor nagyon magamba zuhantam volna In Soo miatt. Ő, elmondása szerint barátként, felhúzott engem, még ha utáltuk is egymást. Aggódott értem. Miattam rohangált, hogy hol lehetek, mert nem akarta, hogy bajom essen. Ez azért értékelendő, négy éve meg… az régen volt, nem igaz? Sosem tudom elfelejteni majd, de az tényleg nem tegnap volt. Talán lehetünk még barátok.

De valamit nem értettem. A barátok csorgatják a nyálukat a másik mellkasa láttán?

Áh, teljesen mindegy, vegyétek úgy, hogy ez a gondolatmenet nem tőlem származik!

Gyorsan összekaptam magam, és lementem reggelizni. Szinte már mindenki ott volt, csak unnie nem.

- Jin Hee?- kérdeztem.

- Tanul ma, azt mondta, nem jön le velünk fürdeni- mondta Choi mama.

- Milyen volt a tegnapi randid?- kérdezte anya mosolyogva, én meg elejtettem a kanalamat, amit a müzlimhez vettem fel.

- Nem volt rossz!- mondtam lassan, kerülve Changjo tekintetét.

- Hjá, mi az, hogy nem volt rossz? Nekem azt mondtad, hogy totál unalmas volt- vágott közbe a fiú szájába tömve a croissantot.

- Nem unalmasabb, mint te!- vágtam vissza.

- Akkor izgalmas volt?- kérdezte gúnyolódva, mire az asztal alatt bokán rúgtam.

- Mi a tervetek mára?- szakítottam meg anya rögtönzött vitánkat.

- Ma elmegyünk a közeli hegyre túrázni Yun-nal, aztán délután megnézzük azt a híres öblöt, ami olyan szép- mosolygott Changjo.

- És ezt velem mikor akartad megbeszélni?- kérdeztem.

- Hmm… most. Kapd össze a cuccaidat, ma túrázunk egyet. Tudom, hogy szeretsz kirándulni, szóval ne is tagadd. Mi lenne, ha úgy mennél haza, hogy nem is voltál szép helyeken?

Igaza volt, tényleg kíváncsi voltam másra is itt, mint a part.

- Jó móka lesz, meglátod!- mosolygott rám biztatóan. Én meg kezdtem ebben kételkedni. Hisz amiben mi ketten vagyunk… az minden lesz, csak mókás és gondtalan nem.

*

A terv az volt, hogy felmegyünk egy közeli hegyre, ahol van egy szupi kilátó, és belátni a szigetnek ezen részét, majd a másik oldalon lemegyünk, ott van egy kis kikötő, ott veszünk jegyet egy sétahajóra, elevezünk a gyönyörű öbölig, majd onnan könnyű visszaérni a mi városunkba.

Igen, a terv az volt.

A hegyet, és az ösvényt meg is találtuk, bár nem sokat beszéltünk egymáshoz.

- Szokatlanul szótan vagy- mondta a fiú egy fél óra gyaloglás után a fák között.

- Miről beszéljek?- kérdeztem vissza.

- Tegnap este ez nem volt gond…- folytatta.

- Ki is merítettem minden témát. Ráadásul nem bocsájtok meg ilyen gyorsan!- utaltam a reggeli incidensre.

- Ne már, hogy én legyek hibás, amiért átlátszó a pólód, és láttam alatta a…

- Nem kellett volna így közölni!- haladtam előre töretlenül.

- Igazad van. Ha nem mondom, tovább nézhetem! Micsoda női logika!- gúnyolódott rajtam.

- Borzalmas alak vaaa…- akartam kifejezni nemtetszésemet, csak sajnos egy kiálló gyökeret nem láttam, és hasra estem benne.

Ilyenkor azt gondolnák, hogy minden férfi úriemberré válik, és felsegíti a csajt a földről. Ahha, persze, miután jól kiröhögte.

- Na, gyere te szerencsétlen!- nyújtotta a karját még mindig röhögve Changjo, mikor már felültem, de ellöktem, és felálltam magamtól.

- Menni fog egyedül is!- húztam fel az orrom, majd elindultam előtte.

- Piszkos lett a nadrág a fenekeden- jegyezte meg.

- Már a seggemet is stírölöd?- kérdeztem vissza unottan.

- Kiszúrta a szememet. De ha téged nem is, engem zavar!- majd mögém lopózott, és rávert egy nagyot a hátsómra. Kikerekedett szemekkel néztem hátra, hogy megfojtsam, amiért hozzám mert érni így, de ő elugrott lendülő kezem elől.

- Jong Hyun… ugye tudod, hogy hosszú még ez a nap!- szűrtem a fogaim között, mire a fiú csak elvigyorodott, majd elindult az ösvényen.

- Nem félek tőled, kisanyá…- ebben a pillanatban megfejelt egy kiálló ágat- Mi volt ez?- masszírozta a homlokát fájdalmas arckifejezéssel.

- Mi is?- sétáltam mellé egy hatalmas nagy széles mosollyal- Csak nem isteni igazságszolgáltatás?- vontam vállat, majd győztesen továbbhaladtam.

*

Délre értünk fel a hegytetőre, addigra rendesen leizzadtunk, még jó, hogy anya gondoskodott arról, hogy vigyünk kellő folyadékot magunkkal.

- Á, azt hittem sosem érünk fel!- sóhajtottam a kilátó korlátjának dőlve- De megérte!- itta szemem a látványt.

- Látod, ebből maradtál volna ki, ha én nem vagyok!

- Persze, te vagy a mindenható, felfogtam!- forgattam a szemem, de közben mosolyogtam. Changjo mindig is ilyen egoista volt.

- Anya mondta, hogy a Szöuli Filmművészeti Főiskolára fogsz menni továbbtanulni.

- Igen, bár nem színésznek akarok állni. Jobban érdekel a filmek készítése, rendezése- vontam vállat- És te? Hová mész?

- Amerikába kaptam ösztöndíjat gazdasági területre.

- Ó, az nagyon jó!- bólogattam elismerően.

- Igen, anyáék is örültek neki, hogy így sokra vihetem!- támaszkodott a korlátra, és elnézett a messzi óceán felé.

- Hát gondoltam. Ez egy nagyon jó lehetőség, és…

- Igen, mindenki ezt mondja, de én még nem döntöttem. Bár bolond lennék nem elfogadni!- vágott a szavamba. mintha kicsit zavarban lett volna a téma miatt.

- Igazán gratulálok. Mondanám, hogy kíváncsi leszek rád az egyik általános iskolás osztálytalálkozón, de én oda ugye nem szoktam eljárni…

- Igen, feltűnt.

- Nem mondod?- morogtam kicsit gorombán, felelevenítve az emlékeket- Hisz te vagy az oka!

- Na jó! Itt és most tisztázzuk, hogy az nem csak az én hibám volt. Neked nem kellett volna azt tervezned, hogy átvágsz valami baromsággal!. lett ő is ingerült.

- Miről beszélsz? Én csak írtam neked egy szerelmeslevelet, mi ebben az átvágás?- tettem csípőre a kezemet, és igyekeztem fenyegető állást felvenni.

- Ó, így gondolod? Akkor mi volt az amit Mi Young mondott? Hogy csak csőbe akarsz húzni, mert igazából nem is vagy oda értem, csak egy fogadás miatt szórakozol velem?

- Hogy mi van? Ezt mondta neked Mi Young?

- Pontosan. Ezért lettem olyan ideges, hogy megtettem, amit tettem.

- Mekkora egy ribanc! Azt hittem a legjobb barátnőm. Pontosan tudta, hogy mennyire odavoltam érted! De mivel őt pont akkor utasította vissza a szíve szerelme, ezért ilyet hazudott, hogy én se legyek boldog? Sosem tudtam, kivel kell barátkoznom!- ingerülten belerúgtam a korlátba, miközben magamon éreztem Changjo tekintetét.

- Te tényleg szerelmes voltál belém?- kérdezte lassan.

- Igen, az voltam. Csak féltem elmondani neked, mert tartottam tőle, hogy te nem is gondolsz rám úgy. A fogadás miatt vállaltam be mégis.

- Én meg azt hittem, hogy szórakozol, és csak ki akarsz nevetni, ezért tűztem ki oda. Ezért haragudtam rád. Tudom, ronda dolog volt, de a büszkeségemen gázoltál át. Hisz én is… kedveltelek.

- Ez remek!- nevettem fel hitetlenül a helyzet abszurditásán- Jong Hyun, totál feleslegesen utáltuk egymást.

- Jong Hyun? Miért nem hívsz Changjo-nak?

- Mert nem szereted- vontam vállat. Teljes letargiába voltam a történtek miatt.

- Tőled egészen megszoktam… Szóval… tényleg szerettél?- akadt le még mindig a témánál.

- Igen, szerettelek.

- A múltban?

- Igen, a múltban. Azóta már volt egy csomó kapcsolatom, és közben rájöttem, hogy gyerekes érzések voltak, amit irányodba tápláltam. Hisz ilyen ez az első szerelem dolog, nem?- nevettem fel kényelmetlenül. Nehogy azt higgye, hogy még most is érzek iránta valamit! Az borzalmas lenne! Elvégre nem igaz! Ugye nem igaz?

- Nekem is sok barátnőm volt közben. De egyik sem volt olyan béna, mint te!- nevetett fel- Az első szerelmem nekem is te voltál… Mondjuk egyik másik lánnyal sem tudtam úgy bolondozni azóta sem, és filmeket átszinkronizálni, mint veled!

- Az ilyen dolgokat a barátok teszik, nem szerelmespárok!- sóhajtottam fel.

- Igaz. És mivel már egyikünk sem érez a másik iránt semmit, miért ne lehetnénk megint haverok? Na?

Elgondolkoztam. Végül is...

- Miért is ne!- adtam be a derekamat- Csak akkor ne bámuld a seggemet, és a mellemet ilyen tüzetesen, ha barátnőd van!

- Sol Bin még ne a barátnőm!- kezdett tiltakozni.

- De az lesz!- utánoztam a szava járását, mire elmosolyodott. Gyönyörű mosolya volt. El lehetett benne veszni, így hogy ne csorogjon a nyálam is, elfordítottam a fejemet- Na, menjünk le a hegyről, ebédeljünk, és nézzük meg azt az öblöt- majd el is löktem magam a korláttól, de Changjo gyorsabb volt nálam, és még elém lépett, amitől belegyalogoltam.

- Hé, mi bajod…?- kérdeztem volna, de átölelt, és elnevette magát. Olyan erősen, hogy minden pircikánk összeszorult. És egyáltalán nem volt kényelmetlen, sőt! Túl jó és otthonos érzés volt.

- El sem hiszem!- vigyorgott rám, a szeme csillogott.

- Mit?- pislogtam rá nagyokat, de a kezem magamtól csúszott fel a hátára.

- Hogy visszakaptam a barátomat, Yun-ah!

Elszorult a torkom, és kibontakoztam az ölelésből.

- Hé, mióta vagy ilyen nyálas? Még a végén visszavonom, amit mondtam. Na indulás!- majd hátat fordítottam, és elindultam a lefelé vezető ösvényen.

De egy hang a fejembe azt ordította: A vesztedbe rohansz, a saját magad ásta sírba fogsz borulni!

*

Végül leérve a hegyről egy kisebb városban lyukadtunk ki, ahol egy gyorsétterembe ültünk be, majd elindultunk a kikötő felé.

- Van egy olyan hajó, ami elvisz minket az öbölig, majd onnan egy híres és szép szigetre, ahol szét lehet nézni, majd visszahoz. Jó lesz?- nézett rám a fiú a táblából felnézve.

- Nekem jó!- mondtam vállat vonva.

- Ez az utolsó hajó, ami ma megy, még jól kifogtuk- jegyezte meg a fiú, majd jegyet vettünk, és fel is szálltunk az éppen indulni készülő vízi járműre.

Sokan voltak rajta, sok turista, kattogtatták a gépeiket. Mi nem hoztunk fényképezőt, mindketten egyetértettünk, hogy az igazi emlékek úgysem képi formában maradnak meg nekünk. Az igaziak velünk maradnak, belénk ivódva. Persze ettől függetlenül imádtam fotózni. De azt inkább egyedül, elvonultan. Ezért is akartam filmekkel foglalkozni, de ez most más helyzet volt. 

Így inkább csak csendben ültünk egymás mellett a fedélzeten, és néztük a gyönyörű kék vizet alattunk.

Az öböl is csodaszép volt. Fehér homok, csillámló víz, pálmafák. Mint a mennyország, békés idilli kép. Ott is kiszálltunk a hajóból, de nem túl sokáig, csak éppen a bokánkig gázoltunk a vízben.

- Ah, le tudnám itt élni az életemet!- sóhajtottam nagyot a messze óceánba nézve.

- Akkor már nem is lenne olyan érdekes, ha minden nap ezt látnád- sétált mögém a fiú, és a vállamra tette az állát. Kicsit megfeszültem, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Pedig megbeszéltük, hogy barátok leszünk, nem kéne az ilyesmin kiakadnom. És nem az volt a baj, hogy kényelmetlen a közelsége. Hanem az, hogy teljesen át tudom adni magam az érzésnek. És nem minden esetben, mint jó barátok.

Hisz hiába mondtam, hogy nem érzek iránta semmit, barátságon kívül… nagyon gyorsan vissza tudnak térni az egykor elfojtott érzések.

- Nehéz a fejed!- motyogtam.

- De édes teher- vigyorgott a fiú, mire megfordulva tarkón csaptam, én is nevetve.

- Javíthatatlan vagy- csóváltam a fejemet.

- Csak rosszul próbálkozol- mosolygott sejtelmesen, majd elsétált a hajó felé, mert hallottuk a vezetőnk szavát, hogy ideje felszállni.

Nem kellett messze hajózni ahhoz, hogy elérjük a szigetet, de azért elég messze volt a sziget partjától.

Elég nagy sziget volt, azt mondták, az élővilága is egyedi, volt időnk körülnézni.

Ott azt mondták, nyugodtan nézzünk szét, majd egy óra múlva találkozunk a kikötőben.

- Nézzük meg az erdőt!- mondtam nagy lelkesen.

- Én lehet, hogy a parton maradnék, kicsit elfáradtam ebben a nagy túrában ma- vont vállat a fiú- De ha akarsz, akkor menj! De tudnod kell valamit. Úgy olvastam, hogy ezen a szigeten elég nagy populációban él az a óriáspók, aminek a mérge halálos.

- Nincsenek is ilyenek!- vágtam rá szememet forgatva. Nagyon jól tudta, mennyire utálom a pókokat. Csak be akart ijeszteni.

- Jó, nincsenek. Csak aztán össze ne fuss eggyel sem- majd vigyorogva elfordult. Én meg vágtam rá egy fintort, majd elindultam az erdő felé. Pár lépés után azonban megtorpantam, és elgondolkoztam. Mi van, ha tényleg vannak itt nagy pókok? Elvégre…

- Changjo, várj!- futottam utána, majd szembetaláltam magam győzedelmes arckifejezésével- Menjünk inkább együtt, nézzük meg a partot- mosolyogtam angyalian.

- Látom, nélkülem sehová sem mersz menni!

- Ne bízd el magad!- biccentettem félre a fejemet- Verseny addig a fáig!- mutattam előre egy elég messze lévő pálmára, majd elkezdtem futni. Hallottam, hogy a fiú pár másodperc késéssel követ.

Elég gyorsan tudtam futni, de ő is, így mielőtt a pálmához értünk volna, leelőzött. Ezt nem hagyhattam, így ráugrottam a hátára, így mindketten a földön kötöttünk ki, a part homokjában.

- Csalsz?- nevetett rám a fiú, mikor látta, hogy én is a saját csapdámba estem, és a földön heverek.

- Ha én nem nyerhetek, akkor te sem!- nyújtottam rá a nyelvemet, majd elnyújtózkodtam a homokban- Milyen megnyugtató! El tudnék aludni!

- Akkor aludj!- feküdt mellém a fiú- Majd felkeltelek!

Míg a felhőket nézte, addig én az arcát fürkésztem. Túl jóképű. És feleslegesen voltam rá mérges. Ráadásul ő is kedvelt engem annak idején. Miért alakult így ez az egész?

De már más lány tetszik neki! Verd ki a fejedből! De... Miért fáj egy kicsit emiatt a szívem? Miért akarok annak a lánynak a helyébe lenni? Miért félek, hogy ha elmegy Amerikába, nem fogom többet látni? Miért érzek így? És mióta?

Miért kellett újból felbukkannia az életembe, mikor minden sínen volt? Miért éri el megint, hogy kedveljem?

Lehunytam a szememet, hátha akkor kérdéseim is tovaszállnak, és hamar elragadott a fáradtság.

Arra keltem, hogy valaki nagyon rázogatja a vállamat.

- Yun-ah, a francba! Kelj már fel. Nagy szarban vagyunk!

- Mi az?- néztem kipislogva az álmosságot a szememből Changjo-ra.

- Elaludtunk.

- Nem mondod, Sherlock!

- De többet aludtunk, mint egy óra!- szembesített az igazsággal.

- És akkor?- ásítottam még egyet.

- Itt hagytak minket!- mutatott egy távoli pontra a vízen. Az lenne a mi hajónk? Elkerekedett a szemem.

- De… majd mehetünk a következővel is…- motyogtam hitetlenül.

- Mondtam, hogy ma ez az utolsó járat!- rúgott a homokba ingerülten a fiú.

- Ez azt jelenti, hogy…- kezdtem lassan, de a szavamba vágott.

- Ez azt jelenti, hogy itt ragadtunk egy lakatlan szigeten!- nevetett fel kínjába Changjo.

Francba!

/folyt. köv./